A harmadik Forza Motorsport installáció után talán kevesen gondolták volna, hogy még ebben a generációban a híres sorozat egy újabb epizódját nyúzhatjuk majd. A Turn 10 és a Microsoft viszont teljesen máshogy látták a helyzetet, így idén elérkezettnek találták az időt arra, hogy új résszel lepjék meg a szimulátor műfaj szerelmeseit. Vajon sikerült olyan minőségű és mennyiségű új tartalmat vinni a negyedik epizódba, hogy érdemes legyen beruházni rá? Tesztünkből kiderül.

Szögezzük le rögtön az elején, hogy a Forza Motorsport 4 nem akar gyökeresen más lenni, mint elődje. Mindez alatt azt is értjük, hogy a negyedik rész tulajdonképpen mindent tud, amit az elődje is: tartalmazza az ott fellelhető összes pályát, és jó eséllyel az autók nagy részét is. A Forza Motorsport 4 tehát nem akar radikálisan új irányt venni, vagy az elődje esetében felállított sztenderdektől eltérni - egész egyszerűen csak arra vágyik, hogy még pontosabb és realisztikusabb vezetési modellt kreáljon, mindezen túl pedig mindenből többet, változatosabbat nyújtson. Hogy ez mennyire jött össze a Turn 10 fejlesztőcsapatának, azt rögtön megtudod, ha tovább olvasol!
A Forza Motorsport 4 talán legszembetűnőbb újítása egy TV-műsornak köszönhető, mely a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Top Gear széria. Amellett, hogy a játékba belekerült a híres angol tesztpályájuk, rengeteg funkciót köszönhet neki a játék. A legfontosabb ezek közül talán az Autovista, ahol 24 db autót vehetünk szemügyre elképesztően közelről is akár, bámulatos eredménnyel. Az itt felállított autók bár nem túl nagy számban vannak jelen, egytől-egyik különlegesek, gyönyörűek, ezáltal élmény a felfedezésük. A körbejáráson túl természetesen nem kevés információt is kicsikarhatunk a Forza 4-ből a csodagépekkel kapcsolatban, és itt jön képbe a Top Gear: a show egyik műsorvezetője, Jeremy Clarkson lát el bennünket olykor megdöbbentő tényekkel, melyek bőven lefedik az autók szerelmeseinek szükségleteit. Fontos továbbá, hogy az Autovista a fő helyszíne a Kinect szenzor hasznosításának is, gyakorlatilag itt mutatja meg igazi erejét a technológia: segítségével - na jó, nem árt egy nagyobbacska HDTV sem - szinte karnyújtásnyira lehetnek tőlünk a járgányok, abszolút tökéletessé téve a szuperautók felfedezésének örömeit.
Ha már Kinect: természetesen játék közben is lehetőségünk van a mozgásérzékelős kontrollerrel irányítani a játékot, bár ezt nem kimondottan ajánljuk ezen cím esetében. Ugyanakkor nagyon jópofa dolog, hogy belső nézetből a kamera követi fejünk mozgását, így azt az illúziót keltve, hogy valóban éppen vezetünk. A Forza Motorsport 4 nyilván egy jó minőségű kormány társaságában hajlandó felfedni összes báját, ám a normál kontrolleres irányítás is abszolút kiválóra sikeredett. Azt hiszem, hogy a fizika már az előző epizódban is a tökéletesség eszmei határait feszegette, ez még inkább elmondható a Forza 4 vonatkozásában: abszolút pontos képet ad a játék arról, milyen nehéz úton tartani egy akár 700-800 lóerős fenevadat. Persze aggódni nem szükségszerű, hiszen rengeteg könnyítés eszközölhető a beállítások menüpontban, amelyek után a fentebb említett bestiák is kezes bárányokká avanzsálnak az alkalmi játékos kezei alatt.
A karrier mód hosszúsága szerencsére még talán a harmadik részt is faképnél tudja hagyni, hiszen 290 eseményt pakolt a Turn 10 a Forza 4-be. Minden esemény minimum egy, maximum hét versenyből áll. Könnyű kiszámolni, hogy ez messze ezernél is több teljesítendő versenyt jelent, ami nem kevés ideig köti majd le az autós játékok őrültjeit. Aki esetleg azt gondolná, hogy a cím könnyedén unalomba fulladhat egy idő után – mint ahogy, valljuk be, tette azt elődje is -, azoknak jó hírrel szolgálhatunk: az új játékmódoknak hála mindig lesz egy varázsa a versenyzésnek, ráadásul a nehézségi szintet is alaposan feltolták a srácok, de erről egy picivel később.
Szóval új játékmódok. A Top Gear hatás itt is visszaköszön, hiszen a házi pályájukon kerül megrendezésre az a speciális verseny, ahol bizonyos számú bója fellökése a cél, természetesen nem elhanyagolható pontszorzókat kapva a sebességért. Megjelent egy másik bójás feladat is, itt azonban a feladat ezek kikerülése lesz egy adott versenypályán, adott osztályú autóval. Bója fellökésért itt is öt másodperces büntetés jár, így nem érdemes virgonckodni, precízen és megfontoltan kell manővereznünk. A klasszikus egy az egy elleni versenyeket ezúttal semleges, alacsonyabb osztályú autók dobják fel, az ő kerülgetésük is nagy gondokat okozhat, figyelni rájuk viszont nyilvánvalóan a szükséges rossz kategória. Ugyanígy készítettek egy olyan játékmódot is, ahol nem egy autó az ellenfél, csupán egy szám: ennyi autót kell megelőznünk ahhoz, hogy sikeresen teljesítsük a versenyt.
Nyilván mindezek jópofa újítások, ám nem mondható, hogy az alap versenyeket nem dobta volna fel valamivel a fejlesztő: ezúttal nem nyolc, hanem egyszerre akár tizenhat négykerekű hasíthat egyazon aszfaltcsíkon egy időben, offline és online egyaránt. Hihetetlenül megdobja a hangulatot a résztvevők számának megduplázása, különösen annak függvényében, hogy a Forza Motorsport 4 szakít azzal a hagyománnyal, hogy megfelelő tuning esetén az első rajtkockából indulhatsz: a gép automatikusan a kocsid szintjére hozza az ellenfeleket is, Te magad pedig a középmezőny hátsó feléből fogsz rajtolni. Így még egy kis létszámú versenyen is akár 5-7 helyet kell előre jönnöd ahhoz, hogy végre az első pozícióba kerülj - ez pedig nem csupán azért lesz nehéz feladat, mert az autód itt már nincs abszolút erőfölényben, hanem azért is, mert nagyon durván feltekerték a Turn 10-es srácok a mesterséges intelligencia agresszivitási szintjét. Értsd ezalatt azt, hogy az ellenfelek gátlástalanul lökdösnek, leszorítanak, szóval mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne nyerhess futamot. Ugyanakkor a nulláról érezhetően nőtt az a faktor is, hogy az AI hibázik: többször előfordult a tesztidőszak alatt, hogy ellenfelünk rossz féktávot választva hagyott helyet nekünk a biztonságos előzésre.
Tovább emeli a versenyzés fényét az új megvilágítási rendszer. Ennek segítségével még az eddiginél is jóval szebben muzsikálnak a fény-árnyék effektek, valamint egy teljesen új szintre emelkedett az autókról visszatükröződő fény effektje is. Az Autovista bemutatótermét is érdemes megemlíteni, a 24 járgányt elképesztő részletességgel alkották meg, bármennyire is közel megyünk hozzájuk, a textúrák mindenütt tű élesek maradnak. A pályán pedig ezúttal kétszer annyi autó mérettethet meg, ami extra szépséget kölcsönöz az amúgy is csodálatos játékhoz, akár online is. Apropó: a többjátékos módok kellően kidolgozottak, sok lehetőséget rejtenek, egyben kompetitívek is. Ne várjon senki Autolog szintű megvalósítást - lásd: NFS széria új epizódjai -, de Forza szinten nagyon korrekt módon lettek megvalósítva. Az Aukciósház és a Kirakat funkciók még mindig remekül működnek, ráadásul bekerült a Forza Motorsport 4-be egy klubrendszer is, ahol kvázi klánokat alapíthatunk ismerőseinkkel.
Lassan az összegzéshez érünk, így nem ártana megmagyarázni, hogy miért véstük be azt a bizonyos pontszámot az értékelőnkbe. Talán feltűnhetett sokaknak, hogy ezúttal nincs negatívumok bekezdés. Ennek nagyon egyszerű oka van: amit a Forza Motorsport 4-ben megtalálhat az ember, az minduntalan kivételes minőségben van tálalva. Hiányosságok természetesen akadnak, de a játék alapjai valószínűleg most érték el a generáció határait. Kissé több pálya jól esett volna, hiszen a mindösszesen négy friss aszfaltcsík bár nagyon jól sikerült, darabszámuk elenyészően kevés. Haragudhatunk a hosszas töltési időkre is, illetve az embertelen telepítési méretekre, ám ezeket valószínűleg a szimuláció szerelmesei fel sem veszik. Fájó pont továbbá az eső, hó, éjszakai versenyek hiánya is, ezeket valószínűleg csak a következő generációs Forza Motorsport játékban tapasztalhatjuk meg. Mégsem tudok ezen hiányosságra sem komolyan haragudni, mivel a Forza 4 minden egyéb elemében zseniálisat nyújt. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy az amúgy zseniális harmadik epizódot sikerül ilyen tartalmi újításokkal felülmúlni, de a Turn 10-nek biza sikerült. A cikk elején feltett kérdésre, miszerint sikerült-e annyi újat hozzátenni a formulához, hogy ezt érdemes legyen megvenni, egyértelműen igen a válasz. Tekintve, hogy ennél jobb szimulátor jelen generációban már valószínűleg nem lesz, azt hiszem, hogy szívfájdalom nélkül ítélem neki oda a maximális pontszámot. Ha csak egy kicsit is vonzz az autóversenyzés világa, ezt semmiképpen ne hagyd ki!
10/10 pont
![]()
1 Hozzászólás
-
A hozzászólás hivatkozása
2012. március 06. kedd, 08:55
beküldte
MLG BizaR
Nagy kedvenc.És milyen szép pontszámok :)
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szólj hozzá
Mondd ki, amit gondolsz.
-
Konzol - a videójáték magazin

Megjelent a 22. szám!
-
Pletyka: új Wii U kontroller

Támadnak az analóg karok
-
Far Cry 3 - égő ház gameplay

Mit tennél ilyen helyzetben?
-
Amazing Spider-Man - új tréler

Időlassít Pókember is
-
Borderlands 2 újdonságok

Borító és brutális gyűjtőik
-
Darksiders 2 - Death Strikes 2

Az animációs sorozat folytatódik
-
Crysis 3 képtenger

Ismét akcióban az íj
-
The Last of Us trailer

Veszélyes utakon
-
Folytatások érkeznek

Mégis lesz?



