A nyár végén szabályos detonációt okozott szerkesztőségünkben a Deus Ex: Human Revolution, ugyanis az Eidos Montreal címe az utóbbi évek legnagyobb pozitív meglepetése lett, hangulat és atmoszféra szempontjából egyaránt óriásit alkotott. Nemrég jelent meg az első, és gyaníthatóan nem utolsó letölthető tartalom, a The Missing Link, melyet az alapjátékhoz hasonlóan becsületesen végigjátszottunk, és most egy emberes cikk formájában ki is vesézünk.
A fejlesztő érdekes lépésre szánta el a DLC-vel, ugyanis az alapjátékot nem máshol, mint pontosan a közepén kívánta bővíteni: a Human Revolution történetében van egy nagyjából háromnapos szakasz, amikor Adam Jensen eltűnik mindenféle térképről – ezt az űrt próbálja meg betömni a ´Hiányzó Láncszem´, csekélynek nem nevezhető 1200 MS pont / 15 dollár fejében.
Nyilván spoiler-ezni semmilyen módon nem szeretnénk, így a sztori helyett az objektív dolgokra koncentrálnánk rögtön. A The Missing Link tulajdonképpen játékmenetben nem hoz sok újdonságot, az alap játékmenetet nem változtatja meg. Ugyanakkor Adam a legtöbb kiegészítését és összes Praxis pontját elveszíti, így őrizve meg a kellő kihívást. Nagyon nehéz dolgunk lesz, mivel javarészt semmilyen alternatív útvonalat nem fogunk tudni használni, így leleményességünkre és szellőzőrendszerek százainak aktív használatára lesz majd szükségünk. Ugyanez igaz a fegyverekre is: meglehetősen limitált számban találunk majd stukkert és muníciót a DLC elején, így felértékelődik majd az alapjátékban szerzett közelharci tapasztalat is. Fontos megjegyezni, hogy az őrök nem lettek okosabbak, így meglepően egyszerű dolga lesz azon játékosoknak, akik megbirkóztak már a Human Revolution legnehezebb fokozatával: ellenfeleink útvonalai kiszámíthatóak, cselekedeteik könnyen kitanulhatók.
Amiben egyértelműen újat tud nyújtani a The Missing Link, az a megjelenítés: az új megvilágítási rendszernek köszönhetően varázslatosan néz ki a vihar, és maga az óceán is teljesen új szintet képvisel a korábbiakhoz képest. Még mindig nem ez lesz a letölthető tartalom húzóereje, de mindenképpen dob az összképen az a pár új, látványos effekt. Sajnos mindezen túl viszont azt kell mondanom, hogy a DLC legalább egy fokkal az alapjáték alatt teljesít mind játékélmény, mind hangulat terén: a pályadesign sok helyen nagyon megnehezíti a lopakodást, a helyszín korántsem olyan karakterisztikus, mint Detroit vagy Hengsha, a játékélmény maga pedig alaposan elmarad a Human Revolution szintjétől. Nem hinném, hogy a jól bevált formula lenne kevés ehhez a kiegészítőhöz - hiszen az alapjátékot kétszer játszottam végig, és még mindig érzek késztetést az újrajátszásra -, egyszerűen csak gyengébb a megvalósítás és érdektelenebb ez az egész mellékszál.
A keserű érzést tovább fokozzák a teljesen jellegtelen, unszimpatikus új karakterek, akikkel nem nagyon lehet azonosulni. Bár mellékküldetések akadnak, végigjátszásukra éppen ezért nem nagyon érez késztetést a játékos. Csúf dolog, de az időhúzás céljából megjelent a trackback is, vagyis többször fogunk végigmenni ugyanazon pályaszakaszon – ez sem volt jellemző a zseniális Human Revolution-re. Megkoronázva az előbb említett hibákat, sikerült ismételten egy borzasztó gyenge bossfight-ot összekalapálni, mely ismételten nem hagy nagy nyomot az alkalmi játékosban.
Összességében a The Missing Link egy nagy-nagy csalódás lett. Itt most kivételesen nem arról van szó, hogy az alapjátékban látott hibákat nem viselném el itt is – hiszen ez csak egy kiegészítő, gyökeres változásokat nyilván nem tartalmaz –, hanem arról, hogy minden szempontból gyengébbre sikerült a DLC, mint az alapjáték. Ha az lenne a kérdés, hogy megéri-e az expanzió a Human Revolution árának negyedét, a válasz egyértelmű nem lenne. Ötven százalékos leárazás esetén a rajongók egész nyugodtan bepróbálhatják, de még akkor sem biztos, hogy maradéktalanul elégedettek lesznek azzal, amit kaptak – lehetséges, kedves Eidos, hogy ezt nem kellett volna annyira erőltetni…
![]()
Szólj hozzá
Mondd ki, amit gondolsz.
-
Konzol - a videójáték magazin

Megjelent a 22. szám!
-
Pletyka: új Wii U kontroller

Támadnak az analóg karok
-
Far Cry 3 - égő ház gameplay

Mit tennél ilyen helyzetben?
-
Amazing Spider-Man - új tréler

Időlassít Pókember is
-
Borderlands 2 újdonságok

Borító és brutális gyűjtőik
-
Darksiders 2 - Death Strikes 2

Az animációs sorozat folytatódik
-
Crysis 3 képtenger

Ismét akcióban az íj
-
The Last of Us trailer

Veszélyes utakon
-
Folytatások érkeznek

Mégis lesz?



