Ismét az autós játékok világába kalauzolunk benneteket – az előző konzolgeneráció aranykorába, egészen 2004-be utazunk írásunkban, amiben felidézzük a harmadik Burnout installáció legjobb pillanatait!
A játékkal kapcsolatban személyes élményeim is jelentősek: ez volt talán az első olyan játék, amivel ténylegesen megismerkedtem az Xbox konzollal akkoriban. A Burnout 3: Takedown eredetileg egy évvel hamarabb érkezett volna, de az akkori kiadó, az Acclaim Entertainment csődbe jutott – számomra egyik legnagyobb játékuk a Re-Volt, ha jól emlékszem most már ingyenes, bátran ajánlom mindenkinek egy próba erejéig -, a jogok pedig az Electronic Arts-hoz kerültek.
Ami abszolút nem tett rosszat a harmadik Burnout címnek, hiszen így egy nagyon decens zenei felhozatalt lehetett a játék alá pakolni. Eszeveszett rombolás és gyorshajtás közepette pedig meglepően sokat lendített az aktuális pályán az, hogy igazán zúzós, ugyanakkor gyakran hírhedt számokat hallgathattunk. Azonban ez mégsem az a pont, amiért milliók rajongtak a Burnout 3: Takedown-ért, és ami által sokak kedvencévé vált a mai napig meghatározó széria. A játék ugyanis piszkosul jól nézett ki akkoriban! Kevés cím volt képes versenyezni azzal a szintű megjelenítéssel, amit a Criterion az Xbox és a PlayStation 2 képernyőire varázsolt. A remek grafika mögött viszont egy élvezetes, könnyed, és végtelenül szórakoztató cím is lapult, amit szinte mindenki képes volt rögtön meg is találni.
Nevezhetjük a Takedown-t talán a prevgen árkád autós játékai királyának is, ráadásul teljesen jogosan. Bár kicsit kevés volt 67 darab fantáziaautó, a 18 helyszínre vitt 173 verseny mindegyike óriási élményfaktorral látta el a játékost: legyen az egy egyszerű verseny, ahol a célba érkezés volt a cél, vagy egy Crash zúzda, ahol a lehető legnagyobb károkozást jutalmaztaa játék medálokkal – és amely módból árkád cím is érkezik hamarosan. Bár manapság már ideálisabb választás lehet a negyedik epizód, a Takedown a legtöbb játékos szemében sokkal többet jelent, így bátran ajánljuk annak beszerzését, pótlását. Nem vitatjuk, hogy eljárt felette az idő, ellenben kivételesen szépen öregedett az engine: még mai szempontok alapján is egy nagyon erős cím a Burnout 3, amely kivételes élménnyel jutalmazza meg a vele próbálkozókat.

Szólj hozzá
Mondd ki, amit gondolsz.
-
Konzol - a videójáték magazin

Megjelent a 22. szám!
-
Pletyka: új Wii U kontroller

Támadnak az analóg karok
-
Far Cry 3 - égő ház gameplay

Mit tennél ilyen helyzetben?
-
Amazing Spider-Man - új tréler

Időlassít Pókember is
-
Borderlands 2 újdonságok

Borító és brutális gyűjtőik
-
Darksiders 2 - Death Strikes 2

Az animációs sorozat folytatódik
-
Crysis 3 képtenger

Ismét akcióban az íj
-
The Last of Us trailer

Veszélyes utakon
-
Folytatások érkeznek

Mégis lesz?



